Egyszer, amikor az író folyamatosan vesztett, az arra járó Seymour rászólt: "-Ne célozz annyira." Majd folytatta: "-Mert, ha célzol és találsz, az csak véletlen. - Hogy lehetne véletlen, ha célzok? feleltem én (bár itt most kurzívval írom) egyáltalán nem hangosan, de azért ott rezgett valami irritáltság is a hangomban, és éreztem is. Ő egy pillanatig nem felelt, csak ott állt a járda szegélyén himbálózva és szeretettel nézett. - Mivel - mondta, - ugye örülnél, ha a golyóját, Ira golyóját eltalálnád, vagy nem? Ugye örülnél? És ha már örülsz, hogy eltalálsz egy golyót, hát akkor nem nagyon számíthattál rá, hogy csakugyan eltalálod. Kell mégis valami szerencse a dologhoz, kell egy kis véletlen mindenképpen."
Salinger később így ír: "Amikor Seymour onnan, a járdaszélről, azt tanácsolta nekem, hogy ne célozzak golyómmal, (...) azt hiszem ösztönösen is nagyon közel került annak a tanácsnak a szelleméhez, amelyet egy japán mesteríjász adott egyszer, mikor is valamely túlbuzgó, újonc növendékének megtiltotta, hogy nyilával a lőtáblára célozzon." Ahogy a hegymászó egyfajta "zen-érzésről" beszélt, salinger is a zen-íjászat alapelveihez jut el: "Célozni célzás nélkül". A flow állapotában csak úgy megtörténnek a dolgok - igaz, ehhez kellőképpen felkészültnek kell lennünk, anélkül nem megy. - Mérő László. Az érzelmek logikája c. könyvéből.
